Kopp-kopp

-Tessék!

-Elnézést Tanár Úr! Maresuke Tait keresik telefonon.

Kicsöngettek…

-Igen? Szia Corina. Hogy mi? Az lehetetlen. Nem! Nem igaz!

Tai lecsapta a telefont és elrohant. Pont Serikio előtt futott el, de nem vette észre a kíváncsi tekintetű lányt. Ser utána rohant. Az épület egy eldugott helyén találta magát. Sírást hallott. Követte a hangot és meglátta Tait.

-Tai… - suttogta

Seri közelebb lépett a neki hátát mutató fiúhoz és megérintette a vállát.

-Hogy? Ser? Mit keresel itt?

-Követtelek. Mi történt?

-A nagymamám…

-Értem. Nem lesz semmi baj. Meglátod. Hallod? Itt vagyok, és nem megyek sehova. Na. Gyere ide.

Serikio magához húzta Tait és átölte, miközben csitítgatta a síró fiút.

”-Érdekes. Még sohasem láttam Tait sírni. Azt hittem nem is tud. De tévedtem. Most pedig szüksége van rám.”

Délután…

-Ser jössz már?

-Persze Maresuke megyek!

-Hová mentek már megint?

-Bocs Ich, de az titok.

-Mostanában igen sokszor jártok el együtt valahová. Azt, hogy együtt mentetek haza mégcsak megértettem, hiszen egymással szemben laktok. De mostanában nem egyből hazafelé veszitek az irányt. Csak nem titkos randi?

-Valami olyasmi drága barátnőm. Valami olyasmi.

Ezzel Ser mosolyogva faképnél hagyta barátnőjét, aki semmit sem értett az egészből. Utánuk akart menni, de mire magához tért eltűntek.

-Ezek meg hova a fenébe tűntek?

Az árvaházban…

-Ser segítenél? Nem bírok az ikrekkel!

-Persze azonnal jövök!

-Ha az ikreket rendbe raktátok, hazamehettek.

-Köszönjük nővér!

Másnap a parkban…

-Végre pihenhetek.

Serikio kinyújtotta hosszú lábait. Végre pihenhetett. A sok edzés és csata kifárasztotta. Így ezt a szombatot pihenőnapnak választotta. Bár nem tudta, hogy mi vár rá. Bár az idő már októberben járt, mégis meleg volt és tűzött a nap. Ser leemelte fejéről a napszemüveget. A melegben kinyújtotta végtagjait, hogy érje őket a nap. Melege volt, mert fekete blúza eléggé magába szívta a meleget.

-És még azt mondták, hogy ma hideg lesz és vihar várható. Az égen sehol egy felhő!

Serikio csodálta a szép parkot, amikor egy nem messzi tömbház felől hatalmas robbanás hallatszott. Serikio odanézett.

-Hm? Ez meg mi volt?

-Szörny! Segítség!

-Na ennyit a szabadnapról.

Ser körülnézett, és talált egy alkalmas helyet, ahol átváltozhat. Az átváltozás után elindult a füst felé. Amikor odaért meglátta a szörnyet a tetőn. Odarepült.

-Nem szégyelled magad? Jé! Ez Dark!

-Üdv. Örülök, hogy újra találkozhatunk Angyalkám.

-Nem az Angyalkád és nem hiszem, hogy ő örül a találkozásnak!

-Ó a „mindenlébenkanál” Maszkosfiú. De nem sokáig leszel itt.

Dark egy nagy energiagömböt küldött Ryuu felé. De Tenshi elé ugrott és őt találta el a gömb.

-Hogy? Tenshi! Neeeeeeeeeeee!

Az Angyallány teste erőtlenül a földre zuhant.

-Tenshi mondj valamit.

-Ryuu. Jól vagy? Úgy örülök.

-Csitt. Egy szót se többet. Kórházba viszlek. Ott meggyógyítanak!

-Felesleges. Öld meg Darkot. Ryuu.

-Tessék?

-Sze…

-Tenshi? Tenshi!!! Ne… Nem halhatsz meg. Hallod? Itt kell maradnod velem. Nem hagyhatsz itt.

-Az Angyalkának vége. Kár. Nem így szerettem volna a befejezést. Hö? A könnyei… A lány sír! Pedig halott. Várjunk csak! Könnyezik a fény… Hallottam valamit erről, de nem hittem, hogy igaz. A fiú könnyei pedig feketék… Csak nem?

Ryuu könnyei az Angyallány élettelen testére hullottak. Eközben Tenshi szeméből is folytak a könnyek. A fekete és sárga könnycseppek összeolvadtak. Tenshi szíve pedig fénybe borult, majd erős impulzusjelzéseket bocsátott ki magából.

-Tenshi?

A fény lassan elárasztotta az Angyal egész testét, majd halványulni kezdett és visszahúzódott a szívhez. Tenshi nyitogatni kezdte szemeit. Elsőként a Sárkányfiú könnyes arcát látta meg.

-Sír. Miattam. Ryuu…

Tenshi ekkor elfordította a fejét és meglátta Darkot. Azonnal észhez tért. Fűtötte a bosszúvágy, mert az ő támadása okozta végső soron azt, hogy Ryuut sírni látta. Kezében összegyűjtött egy fénygömböt és eldobta. Sajnos nem talált. Ekkor vette csak észre a két fiú, hogy az Angyallány él. Dark elmenekült.

-Angyallány…

-Igen?

-Élsz. Te életben vagy!

Ryuu fölhúzta a földön fekvő lányt és átölelte, majd megcsókolta. A következő pillanatban pedig leugrott a tetőről.

-Viszlát Angyalom!

-Viszlát hős lovagom. Várj! Még mindig nem tudom, hogy ki vagy.

-Nem is kell tudnod. Egyelőre. De ígérem, egy nap megtudod.

Ezzel távozott. Tenshi pedig ott állt és bámult utána a messzeségbe.

Könnyezik a fény… Ez a jelenség akkor látható, ha egy angyal meghal, de hátrahagyja szerelmét, aki viszont nem akarja elfogadni kedvese halálát. A könnyei előtörnek, melyeket szerelme testére hullat. Ilyenkor még a szellemi test nem hagyja el az igazit, s megérzi, hogy sír a szerelme utána. Őt ez visszatérésre sarkallja. Fájdalmából merít erőt. Mert érzi, kedvesének szüksége van rá. Ezért feltámad még nagyobb erővel és még több elszántsággal. Akár a Főnixmadár… Az energia, amivel feltámad a szívből indul, s onnan elönti az egész testet. Újraindítja az agyat, a szívet, a keringést és minden mást, ami az élethez szükséges. Majd ez az energia visszamegy a szívbe, hogy alkalomadtán újra előjöjjön, és újra csodát tegyen. De a fény csak akkor ejt könnyeket, ha szerelme is könnyeket ejt érte, a könnyeik pedig egybeolvadnak, s a Könnyhöz hasonló erő jön létre…