Zöld egyenruhában ballagott az utcán egy hossz sötétbarna hajú lány. Háta mögül egyszer csak lépések zaját hallotta. Halk, osonó lépések voltak. A lány várt, hogy a lopakodó elég közel kerüljön, majd megszólalt.

-Szia Tai!

-Ááááá! A frászt hoztad rám! Honnét tudtad, hogy én vagyok? Talán hátul is vannak szemeid?

-Nem, nincsenek. De nincs még egy olyan idióta, mint te, hogy kövessen.

-És ha az öcséd lett volna?

-Már rég elváltunk.

-Értem. Te, figyelj.

-Mit akarsz?

-Hát… Most, hogy kiderült az igazság…

-Felejtsd el!

-De miért? Kimondtam, amit még egy lánynak ne, tudom a legnagyobb titkod, te tudod az enyém és nincs már titkunk egymás előtt! Segíthetnénk egymást.

-Felejtsd el. Egyedül dolgozom.

-Ne csináld! Ismerd be, hogy szükséged van a segítségre!

-Nincs!

-De van! Ha nem megyek vissza, meghalsz! És azt nem akarom. Hát nem érted te buta liba? Szeretlek Serikio!

Ser fülében visszhangoztak a szavak. Kongott a feje a hallottaktól. Legszívesebben Tai karjaiba omlott volna, de félt a következményektől. Csak veszélybe sodorná.

-Ha azért akarsz visszautasítani, mert meg akarsz óvni, akkor emlékeztetnélek, hogy én is veszélyben vagyok.

Ez a gondolat betört Serikio fejébe, és nem akart távozni.

”-Így is veszélyben van? Persze, hisz ő a Sárkányfiú.”

-Gyere velem!

-Mégis hová?

-Majd meglátod!

Tai fölvitte a tetőre Sert. A szél szelíden és csendesen fújt. Csak Serikio lebegő hajából és szoknyájából lehetett tudni, hogy fúj.

-Azt mondják, ha egy szeles napon szerelmet vallasz…

-Ismerem ezt Tai.

Egy japán babona szerint, ha az ember egy szeles napon szerelmet vall annak, akit szeret, szerelmük örökké fog tartani.

-Akkor én most kimondom. Szeretlek Takashi Serikio. Teljes szívemből, minden porcikámmal amióta csak megláttalak.

Hosszú csend következett. Majd Serikio elmosolyodott és így szólt:

-Te öntelt tuskó!

-Ezt most miért kaptam?

-Mert jól esett te mamlasz. Ilyen csöpögős dumát levágni.

-Azt hiszem a babona tévedett.

-Az még nem olyan biztos.

-Hogy?

-Nem találom túl jó ötletnek, de nem tudnám elviselni, ha mással látnálak.

-Na igen, ezt már tapasztaltam. Szóval?

-Szóval… Én is szeretlek téged.

-Tényleg?

-Ennyire hülye nem lehetsz! Már rég észre kellett volna venned.

-Hát… Te jó ég! Becsöngettek!

Tai megragadta Serikio kezét és elindultak az osztály felé. Épphogy csak be tudtak surranni a tanár előtt. Énekóra következet.

-Hol voltatok? Megint összevesztetek az utca közepén?

-Nem. A tetőn voltunk. És kivételesen nem veszekedtünk.

-A tetőn? Te Seri.

-Tessék?

-Fúj a szél, és ti a tetőn voltatok.

-Igen, tudom – felelt Ser kimérten, húzva barátnője idegeit.

-Csak nem?! Megmondta? Ó Ser, te mázlista!

-Serikio, Ichigo! Megosztanátok velünk is, mi olyan mulatságos?

-Tudja tanárnő…

-Fogd be, Ich.

-Biztos vagyok benne tanárnő, hogy Ser valami pletykát mondott.

-És te ebben miért vagy olyan biztos, Tai?

Mindenki felnézett a név hallatára. Ugyanis az egész osztály pontosan tudta, hogy Takashi Serikio soha nem szólítja Maresuke Tait a keresztnevén szólítani.

-Jól van, elég legyen. Álljatok párokba. Lány-fiú párosokat kérek. Serikio és Ichigo elindultak Tai és Taki felé. Csakhogy valaki Sernél előbb ért oda a fiúhoz.

-Hé, Tai! Leszünk együtt? Nem illik mindig ugyanazzal lenni.

-Bocs Marie, de az én párom Serikio – Tai hangja hideg és elutasító volt.

Ser megfogta a kinyújtott kezet, Tai pedig magához húzta.

-Miért nem akartál Marie-val lenni? Hisz ő „Miss Tökéletes”.

-Rossz a hangja. Különben is. Számomra a tökéletes te vagy.

-Ej uncsitesó! Ezt most vehetjük szerelmi vallomásnak?

-Ó az már megtörtént. Ezen nevettem. Hitted volna, hogy ők ketten…

-Soha!

-Nagyon vicces.

-Hagyd Ser. Nagyra nőtt gyerekek.

Másnap reggel Tai korán érkezett Serékhez.

-Á, szia Tai.

-Jó reggelt asszonyom! Ser fönn van már?

-Nem tudom. Még nem jött le.

-Felmehetek hozzá?

-Persze. ”Milyen rendes ez a fiú.”

-Hahó, Ser! Ébresztő álomszuszék!

Tai lehúzta a takarót Serikio fejéről. A lány édesen szundikált alatta. A fiú befeküdt a lánymellé, és nézte az arcát. Tetszett neki a nyugodt, rezzenéstelen arc. Tai a kezét gyengéden Ser derekára illesztette és föléje hajolt. Seri ébredezni kezdett.

-Mi az? Tai!

A riadt lány megpróbálta lelökni magáról a fiút, az pedig a földre esett maga után húzva Serikiot.

-Á!

-Gyerekek minden rendben?

-Persze Mark!

-Csak a magad nevében beszélj. Au!

-Na, igen. De én legalább puhára estem.

-Szeretsz uralkodni, mi?

-Hát igen. Szeretek felülkerekedni a dolgokon.

”-Felül kerekedni? Mit csinálnak ezek?” Biztos minden rendben?!

-Persze Mark! Semmi baj! Á!

-Na, ki van felül?

-Ha-ha-ha.

Tai Ser fölé emelkedett és megcsókolta.

-Le kéne mennünk reggelizni.

-Én téged eszlek meg reggelire!

-Tai!

-Jól van, jól van. Figyu! Hozd magaddal a laptopodat. Oké?

-Oké.

Serikio és Tai lementek reggelizni.

-Te is kérsz Tai?

-Köszönöm, de nem.

Ekkor Tai hasa nagyot korgott.

-Dupla adag müzlit neki, anya!

-Nagyon vicces.

-Ugye?

Mindhárman elnevették magukat. A konyhában megjelent a család legkisebb tagja, akit érdekelt, hogy mi olyan mulatságos.

-Szia törpe! – Serikio és Tai egyszerre köszöntek Richinek.

-Sziasztok. Tai, te mit keresel itt?

-Otthon nem adnak neki enni.

-De Ser! Ez nem igaz! Csak siettem.

-Akkor most is siess és menjünk.

-Kész vagyok!

Serikio és Tai kiléptek az előszobába, a fiú pedig suttogásra váltott.

-Megvan a laptop?

-Meg. De mindek az neked?

-Majd meglátod.

Elindultak az iskola felé, Tai pedig megfogta Ser kezét, a lány pedig nem utasította vissza. Így ballagtak a suli felé.

Amikor beértek az osztályba, Tai a helyére kísérte Serikiot (nem mintha amúgy nem arra ment volna), kihúzta a székét, majd alátolta.

-Mindenki üljön le! Van egy bejelenteni valóm. Ez leginkább Serikiora és Taira vonatkozik. Mint tudjátok, minden évben megrendezik a karácsonyi hangversenyt. Arra kérnek titeket, hogy nyissátok meg a versenyt, és a legjobbakkal mérkőzzetek meg. Értettétek?

-Értettük! – zengték egyszerre

-Mostanában nem hallottam róla, hogy összevesztetek volna. Inkább ennek az ellentétét.

-Nem is vesztek össze – Ichigo száját széles mosolyra húzta, kék szemeit pedig rájuk emelete.

-Kifejtenéd?

-Mostanában igen jól „megértik” egymást. Ha érti, mire célzok.

-Ez remek! Amúgyis untam már a tanáriban ezt a témát.

-Téma?

-A veszekedéseink téma lenne a tanárok közt?

-Hát igen. Túl sok kárt tesztek néha.

-Akkor most már a turbékolásuk lesz a téma.

-Nocsak-nocsak. Ki hitte volna.

-Hát tanár úr… Mondjuk úgy, hogy Tainak és nekem már nincs miért veszekednünk.

Délután…

-Biztos jó helyen vagyunk, Ser?

-Igen. Csakhogy nem teljesen. Azt hiszem egy másik térben van.

Az iskolából a támadások helyének koncentrációs pontjainak összekötésével egyetlen pontot kaptak, ahonnan minden erő ered és a legerősebben mutatkozott meg a műholdakon a térbeli elhajlás mértéke.

-És most mit teszünk?

-Segítséget hívunk.

-Segítséget?

Serikio nem felelt. Két kezét furcsak pózban (aki ismeri a Narutot, az tudja, hogy ott a „Kos” ez a póz) összekulcsolta és mormolni kezdett. A teste fénybe borult. Egy áttetsző kép jelent meg rajta. Haja hosszú és lila lett, s a ruhája egy halványkék, földig érő ruha volt. A szavai egyszer csak érthetővé váltak.

-Tér és Idő Ura segíts!

Ahogy kimondta ezeket a szavakat felpattant a szeme, és a lába alatt örvényleni kezdett a talaj, ami egyre nagyobb lett. Serikio teste elsüllyedt benne, nem sokkal később pedig Taijal is ugyanaz történt. Eltűntek az idő örvényben.