Kopp-kopp

-Csak még öt percet!

-Serikio ne csináld, ha nem sietsz, elkésel. Az öcséd már rég lenn van, és arra vár, hogy induljatok!

-Hány óra?

-Fél nyolc.

-Mennyi?! Miért nem ezzel kezdted?

Ser gyorsan felöltözött, lerohant a lépcsőn, egyik kezével egy szendvicset, másik kezével az öccsét fogta meg, s futásnak eredt. A sarkig futottak, amikor valaki megszólította őket.

-Jó reggelt Takashi testvérek.

-Á. A Maresuke testvérek. Micsoda meglepetés.

-Szia törpe. Ahogy látom a nővéred megint ballábbal kelt fel.

-Nem. Jobb lábbal szokott, csak most túl gyorsan kelt fel. Enni sem volt ideje, és ilyenkor az átlagnál is harapósabb.

-Fogd már be te törpe!

-Mi van? Csak az igazat mondja. Ne bántsd már szegény törpét!

-Te csak ne parancsolgass! Az én öcsém. Gyere törpe.

-Mondjátok csak! Miért neveztek mind a ketten törpének?

-Azért mert kicsi vagy. – válaszolták egyszerre.

-Szerintem meg aranyos ez a kifejezés. A lányok szeretik, ha egy fiú aranyos.

-Ne bátorítsd.

-Miért, nem így van?

-De igen. Csak pont te mondod ezt, mikor te egyáltalán nem vagy aranyos sőt, még kedves sem.

-Szerintem igenis kedves, és az osztályomban a lányok odavannak érte. - Richi

-Mert fiatal és buta libák.

-Takashi!

-Kaito! Jó reggelt!

-Elkísérhetem a szép hölgyet az iskolába?

-Szép hölgy? Hol van itt szép hölgy? Hölgyet se látok nem, hogy szépet! Persze az ott menő nővéremen kívül.

-Te tuskó! Bunkó, öntelt, beképzelt majom!

-Hú! Ez azért egy kicsit erős volt.

-És még nem fejeztem be!

-Ser hűtsd le magad. Gyere, menjünk!

-Az öcsédet majd én elviszem.

-Nem! Ő az én öcsém, és én viszem iskolába! Az osztályban találkozunk. Sajnos.

Ezzel Ser elhagyta a vita helyét, Tai pedig csak morgott utánuk.

-Megjöttem!

-Jaj Seri! Végre itt vagy!

-Mi történt? Miért vágsz ilyen rémült képet anya?

-Szörnyű dolog történt! Az öcsédet, Richit elrabolták!

-Micsoda?! Kik, mikor és hogyan? Van váltság díj? Mit akarnak?

-Igen van váltság díj. De nem pénz.

-Hát akkor?

-Te.

-Én? Miért pont én?

-Nemtudom. Megadtak egy címet, s azt mondták, ha háromig nem mész oda, megölik.

-Akkor indulok. Mi a cím?

-Ne Seri! Biztos meg lehet oldani másképp is.

-Nem. Engem akarnak.

-Ne kérlek! Nem tudnám elviselni, ha valami bajotok esne.

-Sajnálom anya. De azt hiszem, ezt a helyzeted csakis én tudom megoldani. Mimi! Gyere! Küldetésünk van. Ne aggódj! Megtalálom és visszahozom. Élve! Ja! Mindenesetre a rendőrségnek ne szóljatok.

-Itt vagyok, mehetünk.

Serikio és Mimi kiviharzott az ajtón, egyenesen a megadott címre. Ser édesanyja pedig értetlenül nézett lányára.

”-Vajon, hogy értette azt, hogy küldetés és ki az a Mimi?”

Seri és Mimi nem kis meglepetésére egy elhagyatott raktárhoz értek.

-Ez lenne az?

-Hát a papír szerint. Menjünk be.

-De mi van, ha csapda?

-Biztos, hogy csapda. Mi más lehetne?

-Akkor miért megyünk be?

-Mert benn van az öcsém. Megígértem. Megígértem anyámnak, hogy visszahozom. Nem akarom, hogy sírjon, csak, mert még valaki meghalt a családból. Tudod, kiderítettem, hogy van egy bátyám és egy nővérem. Ikrek. De a születésük után eltűntek. Na mindegy! Az a múlt. Most meg most van. Irány!

Belépve szörnyű látvány tárult eléjük. Mindenhol lőszer, robbanóanyag, dinamit. Egy hatalmas időzített bomba.

-Úristen! Ekkora légnyomási terhet nem visel el a pajzsod, ha ez mind felrobban. Különben is, még csak falat tudsz vonni magad elé, nem magad köré.

-Most mit tegyünk?

-Várjátok a halált. 3 percen belül itt minden robban. Ne aggódj! Az öcsédet kiviszem, neki nem esik bántódása. Egyelőre. De te a kis tündéreddel együtt meghaltok! Ha-ha-ha!

-Úgyis kijutunk! Valahogy.

-Azt kétlem. Na viszlát.

-A mocsok! Valahogy ki kell jutnunk.

-De hogyan?

-Passz. De én nem adom fel!

-Ez az! Így beszél az Igazi Angyal! De te nem vagy Igazi Angyal. Mert az csak egy van. A királynő.

-Ne fecsegj! Inkább gyere utánam!

-Miért nem alakulsz át?

-Mert otthon felejtettem a prizmát.

-Otthon felejtetted? Hogy lehettél ennyire felelőtlen? Annak mindig nálad kell, hogy legyen!

-Inkább örülnél, hogy a nélkül is kijutunk, de ha tovább idegesítesz a robbanásig nem fog menni!

-Mire készülsz?

-Egyszerű. Robbanást robbanással hárítok.

-???

-Ne vágj már ilyen képet! Inkább gyere a hátam mögé. Beindítom a dinamitokat.

-Gyufa bezzeg van nálad!

-Ne morogj, mert itt hagylak. Rendben. Futás!

-Ennyi. A nővérednek vége.

-Ne! A nővérem.

-Mi az öcsi? Máris siratsz?

-Hogy? Hogy jutottatok ki?

-Nézz a bomba órájára. Most robban az igazi. A dinamitokat előre beindítottam, hogy rést vágjanak, aztán ez lassította a kitolódó légnyomást, így a résen át kijutottunk.

-Lehet, hogy megmenekültél, de ezzel az öcséd halálos ítéletét írtad alá.

-Azt kétlem. Nem is veszed észre? A kijutásnál többes számba beszéltem, és nem egyedül érkeztem, hát akkor hol van az, aki velem jött?

-Hogy mi? Hirtelen olyan álmosnak érzem magam.

Ser egy jól irányzott rúgással a földre terítette. Mikor a támadó feleszmélt, mindent köd borított, csak azt látta, ahogy az Angyallány a kisfiúval a kezében elrepül. De vajon, hogyan alakult át? Hiszen a prizma nem volt nála…