-Figyeljetek lányok! – mondja Serikio egyik „barátnője” – Mi lenne, ha egy kicsit nyomoznánk Maresuke után.

Ebben a pillanatban lépett az asztalhoz Serikio nagyra nyílt szemekkel.

-Mit akartok ti tenni? Nyomozni Maresuke után?!

-Halkabban! Ez szigorúan titkos! Ma délután követjük, hogy kiderítsük, milyen is valójában. Téged nem érdekel, hogy mi van a felszín alatt?

-Ugyanaz ami felette.

-Honnét veszed? Még soha életében nem volt barátnője, az anyja halála óta pedig nem is barátkozik lányokkal, pedig ő lehetne a suli legnagyobb szívtiprója.

-Hülyeség. Semmi helyes nincs benne.

-Mi?! Te vak vagy?

-Hello lányok! Mi a vita tárgya?

-Nem érdekes. Tényleg! Mi történt veled ma reggel, hogy nem velem jöttél?

-Nem otthonról jöttem. Volt egy kis dolgom suli előtt.

-Dolgod? Miféle dolga lehet egy taplónak?

-Ha-ha-ha. Nagyon vicces. Ha taplót szeretnél, menj az erdőbe!

-Felfújt hólyag!

Ezzel a mondattal becsöngettek. Mindenki leült a helyére. Tai és Serikio ellenkező irányba fordultak, hogy még csak látniuk se kelljen egymást. Énekórán egyszerűen nem voltak képesek együtt működni. Mintha teljesen megszakadt volna köztük az összhang. Délután Serikio a megbeszélt időpont előtt elment az edzőterembe, ahol legújabb manőverét gyakorolta, amivel szeretne bejutni a világ leghíresebb artista színpadához San Fransiscoba.

3 órakor…

-Sziasztok! Bocs a késésért.

-Szia Ser. Nem késtél. Még csak az előbb indult el.

-Tudom. Találkoztunk. Mehetünk? Bár nincs ínyemre az egész.

-Akkor rajt! De gyorsan ám, mielőtt szem elől tévesztenénk.

A lányok elindultak Tai nyomában. Már vagy fél órája sétálnak, de semmi.

-Figyeljetek! Szerintem csak fölöslegesen sétálunk. Mintha tudná, hogy követjük. Mindegy, tovább!

-Na jó, de hova lett?

-??? Eltűnt.

-Három út. Melyiken menjünk?

-Váljunk háromfelé. Ti ketten menjetek a jobb oldalin!

-Nem! A jobb oldalin én megyek!

-De miért pont a jobboldalin?

-Nem tudom. Csak egyszerűen érzem, hogy ha arra megyek, megtalálom a választ a kérdésemre.

-Redben. Akkor ti menjetek balra. Ichigo és én középen megyünk. Indulás! Majd hívjuk egymást.

-Rendben! – mondták egyszerre

Elindultak. Serikio jobbra indult. Sokáig csak egy, két oldalról körbevett téglafal között ment. De aztán gyereknevetést hallott. Egy árvaház. Már számtalanszor körbejárta a várost, de eddig itt nem járt. Amikor jobban szemre vette a belső területet, nagyon meglepődött. Tai volt ott, sok kicsi gyerek között, és boldogan játszott velük. Serikio szemei megteltek könnyel. Egy hirtelen döntéssel bement. Bár ahogy belépett, meg is bánta. De nem hátrált. Ekkor valaki megszólította.

-Jó napot! Segíthetek valamiben?

-Hogy? Ja! Köszönöm nem! Csak…

-Á! Értem. Te Tai barátnője vagy? Bár nem mesélte. Jó ízlése van.

-Ööö… Nem-nem! Az osztálytársam és a szomszédom. Csak tudja… Meglepő őt itt látni, hiszen…

Ekkor Serikiot megrohanták azok az emlékek, amikor Tai bosszantotta. Odament hozzá.

-Szia! Furcsa téged itt látni.

-Takashi! Te meg mit keresel itt?

-Csak épp erre jártam és megláttalak. Gondoltam megkérdezem, hogy egy magadfajta fiú mit keres itt.

-Ahhoz neked semmi közöd!

-??? Miért vagy ilyen? Én csak…

-Mi csak? Semmi csak! Tűnj innen!

-Nem megyek! Tudni akarom, hogy milyen vagy igazából. Én már megmutattam, most rajtad a sor!

-Ha akarsz, maradj itt. Mindenkinek szabad joga.

-Mondd csak! Miért segítesz ezeknek a gyerekeknek?

-Mert az anyám a születésemkor meghalt és sajnálom őket. Segítek ott, ahol tudok.

-Ez nagyon szép dolog. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen oldalad is van.

-Nem szeretek ezzel dicsekedni, úgyhogy inkább titokban tartom. Így mindenkinek jobb.

-De…

-Semmi de! Serikio.

-Igen?

-Kérlek, erről ne beszélj senkinek. Maradjon köztünk. Legyen ez a mi közös titkunk. Rendben?

-Rendben. Különben észrevetted, hogy most először szólítottál a keresztnevemen?

-És te tudtad, hogy nagyon jól áll, ha mosolyogsz ahelyett, hogy morcos arcot vágsz?

-Talán.

Tai és Serikio sokat játszottak a gyerekekkel, de kellemetlen helyzetbe kerültek a papás-mamás játék egy pontjánál.

-Most adjatok egymásnak puszit!

-???

-Igen. Amikor az apuka elmegy dolgozni, ad egy puszit az anyuka arcára.

-Ja, csak az arcra pusziról van szó? Már azt hittem komolyabb.

Tai adott egy puszit Ser arcára, és mind a ketten fülig vörösödtek. De a vörös arc pillanatok alatt fehérre változott, amikor egy szörny jelent meg az utcán. Betört egy ablakot, megragadta az egyik kisgyereket és magával vitte. Ser utána rohant.

-Hé! Azonnal add vissza a kisfiút!

-Ser! Ne menj utána! Kérlek!

De késő volt. Serikio kirohant. Átváltozott, mielőtt még szembe kellett volna néznie a szörnnyel.

-Hé, te nagy melák! Hogy merészelsz betörni egy meghitt pillanatban egy árvaházba? Nem szégyelled magad?! Ez ostoba kérdés volt, hiszen egy szörnynek nincsenek érzései. Ez most lényegtelen. Add vissza a kisfiút, akkor gyors és kíméletes halálod lesz!

-Azt már nem.

-Szóval nem? Hát akkor. Angyalpálca! Szárnyalj!

Tenshi támadást indított, bár ez csak arra volt elég, hogy elvonja a figyelmet eredeti céljáról, a kisfiú visszaszerzéséről. A szörny, amikor védekezett, a nagy fényben kinyitotta a szemét, és látta, ahogy az Angyallány távozik, karjában a kisgyerekkel.

-By-by!

-Átkozott! – ezzel a mondatával elpusztult

-Ó Kazu! Hát épségben vagy?! Köszönjük Angyallány!

-Nincs mit. – ezzel egy szempillantás alatt eltűnt.

A következő pillanatban egy nagy fadoboz mögül köhögve előjött Serikio.

-Serikio! Minden rendben? – rohant oda hozzá aggódva Tai

-Persze. Csak egy kicsit túl sok port nyeltem. De mi történt? Nem láttam semmit.

-Mi sem. De úgy néz ki, hogy megjelent az Angyallány és megmentette Kazut.

-Hála az égnek. Megkönnyebbültem. Maresuke?

-Igen?

-Semmi. Mostmár mennem kell.

-Értem. Holnap találkozunk.

-Igen. Szia!

-Ser! Mi történt? Miért nem vetted fel a telefont? Megtudtál valamit? – kérdezte Yukari

-Semmit. Nem találtam meg. Fogalmam sincs hová mehetett. – mondta, és mosolyogva elment.