25. fejezet
Serikio 2008.10.13. 20:22
Zöld egyenruhában ballagott az utcán egy hossz sötétbarna hajú lány. Háta mögül egyszer csak lépések zaját hallotta. Halk, osonó lépések voltak. A lány várt, hogy a lopakodó elég közel kerüljön, majd megszólalt.
-Szia Tai!
-Ááááá! A frászt hoztad rám! Honnét tudtad, hogy én vagyok? Talán hátul is vannak szemeid?
-Nem, nincsenek. De nincs még egy olyan idióta, mint te, hogy kövessen.
-És ha az öcséd lett volna?
-Már rég elváltunk.
-Értem. Te, figyelj.
-Mit akarsz?
-Hát… Most, hogy kiderült az igazság…
-Felejtsd el!
-De miért? Kimondtam, amit még egy lánynak ne, tudom a legnagyobb titkod, te tudod az enyém és nincs már titkunk egymás előtt! Segíthetnénk egymást.
-Felejtsd el. Egyedül dolgozom.
-Ne csináld! Ismerd be, hogy szükséged van a segítségre!
-Nincs!
-De van! Ha nem megyek vissza, meghalsz! És azt nem akarom. Hát nem érted te buta liba? Szeretlek Serikio!
Ser fülében visszhangoztak a szavak. Kongott a feje a hallottaktól. Legszívesebben Tai karjaiba omlott volna, de félt a következményektől. Csak veszélybe sodorná.
-Ha azért akarsz visszautasítani, mert meg akarsz óvni, akkor emlékeztetnélek, hogy én is veszélyben vagyok.
Ez a gondolat betört Serikio fejébe, és nem akart távozni.
”-Így is veszélyben van? Persze, hisz ő a Sárkányfiú.”
-Gyere velem!
-Mégis hová?
-Majd meglátod!
Tai fölvitte a tetőre Sert. A szél szelíden és csendesen fújt. Csak Serikio lebegő hajából és szoknyájából lehetett tudni, hogy fúj.
-Azt mondják, ha egy szeles napon szerelmet vallasz…
-Ismerem ezt Tai.
Egy japán babona szerint, ha az ember egy szeles napon szerelmet vall annak, akit szeret, szerelmük örökké fog tartani.
-Akkor én most kimondom. Szeretlek Takashi Serikio. Teljes szívemből, minden porcikámmal amióta csak megláttalak.
Hosszú csend következett. Majd Serikio elmosolyodott és így szólt:
-Te öntelt tuskó!
-Ezt most miért kaptam?
-Mert jól esett te mamlasz. Ilyen csöpögős dumát levágni.
-Azt hiszem a babona tévedett.
-Az még nem olyan biztos.
-Hogy?
-Nem találom túl jó ötletnek, de nem tudnám elviselni, ha mással látnálak.
-Na igen, ezt már tapasztaltam. Szóval?
-Szóval… Én is szeretlek téged.
-Tényleg?
-Ennyire hülye nem lehetsz! Már rég észre kellett volna venned.
-Hát… Te jó ég! Becsöngettek!
Tai megragadta Serikio kezét és elindultak az osztály felé. Épphogy csak be tudtak surranni a tanár előtt. Énekóra következet.
-Hol voltatok? Megint összevesztetek az utca közepén?
-Nem. A tetőn voltunk. És kivételesen nem veszekedtünk.
-A tetőn? Te Seri.
-Tessék?
-Fúj a szél, és ti a tetőn voltatok.
-Igen, tudom – felelt Ser kimérten, húzva barátnője idegeit.
-Csak nem?! Megmondta? Ó Ser, te mázlista!
-Serikio, Ichigo! Megosztanátok velünk is, mi olyan mulatságos?
-Tudja tanárnő…
-Fogd be, Ich.
-Biztos vagyok benne tanárnő, hogy Ser valami pletykát mondott.
-És te ebben miért vagy olyan biztos, Tai?
Mindenki felnézett a név hallatára. Ugyanis az egész osztály pontosan tudta, hogy Takashi Serikio soha nem szólítja Maresuke Tait a keresztnevén szólítani.
-Jól van, elég legyen. Álljatok párokba. Lány-fiú párosokat kérek. Serikio és Ichigo elindultak Tai és Taki felé. Csakhogy valaki Sernél előbb ért oda a fiúhoz.
-Hé, Tai! Leszünk együtt? Nem illik mindig ugyanazzal lenni.
-Bocs Marie, de az én párom Serikio – Tai hangja hideg és elutasító volt.
Ser megfogta a kinyújtott kezet, Tai pedig magához húzta.
-Miért nem akartál Marie-val lenni? Hisz ő „Miss Tökéletes”.
-Rossz a hangja. Különben is. Számomra a tökéletes te vagy.
-Ej uncsitesó! Ezt most vehetjük szerelmi vallomásnak?
-Ó az már megtörtént. Ezen nevettem. Hitted volna, hogy ők ketten…
-Soha!
-Nagyon vicces.
-Hagyd Ser. Nagyra nőtt gyerekek.
Másnap reggel Tai korán érkezett Serékhez.
-Á, szia Tai.
-Jó reggelt asszonyom! Ser fönn van már?
-Nem tudom. Még nem jött le.
-Felmehetek hozzá?
-Persze. ”Milyen rendes ez a fiú.”
-Hahó, Ser! Ébresztő álomszuszék!
Tai lehúzta a takarót Serikio fejéről. A lány édesen szundikált alatta. A fiú befeküdt a lánymellé, és nézte az arcát. Tetszett neki a nyugodt, rezzenéstelen arc. Tai a kezét gyengéden Ser derekára illesztette és föléje hajolt. Seri ébredezni kezdett.
-Mi az? Tai!
A riadt lány megpróbálta lelökni magáról a fiút, az pedig a földre esett maga után húzva Serikiot.
-Á!
-Gyerekek minden rendben?
-Persze Mark!
-Csak a magad nevében beszélj. Au!
-Na, igen. De én legalább puhára estem.
-Szeretsz uralkodni, mi?
-Hát igen. Szeretek felülkerekedni a dolgokon.
”-Felül kerekedni? Mit csinálnak ezek?” Biztos minden rendben?!
-Persze Mark! Semmi baj! Á!
-Na, ki van felül?
-Ha-ha-ha.
Tai Ser fölé emelkedett és megcsókolta.
-Le kéne mennünk reggelizni.
-Én téged eszlek meg reggelire!
-Tai!
-Jól van, jól van. Figyu! Hozd magaddal a laptopodat. Oké?
-Oké.
Serikio és Tai lementek reggelizni.
-Te is kérsz Tai?
-Köszönöm, de nem.
Ekkor Tai hasa nagyot korgott.
-Dupla adag müzlit neki, anya!
-Nagyon vicces.
-Ugye?
Mindhárman elnevették magukat. A konyhában megjelent a család legkisebb tagja, akit érdekelt, hogy mi olyan mulatságos.
-Szia törpe! – Serikio és Tai egyszerre köszöntek Richinek.
-Sziasztok. Tai, te mit keresel itt?
-Otthon nem adnak neki enni.
-De Ser! Ez nem igaz! Csak siettem.
-Akkor most is siess és menjünk.
-Kész vagyok!
Serikio és Tai kiléptek az előszobába, a fiú pedig suttogásra váltott.
-Megvan a laptop?
-Meg. De mindek az neked?
-Majd meglátod.
Elindultak az iskola felé, Tai pedig megfogta Ser kezét, a lány pedig nem utasította vissza. Így ballagtak a suli felé.
Amikor beértek az osztályba, Tai a helyére kísérte Serikiot (nem mintha amúgy nem arra ment volna), kihúzta a székét, majd alátolta.
-Mindenki üljön le! Van egy bejelenteni valóm. Ez leginkább Serikiora és Taira vonatkozik. Mint tudjátok, minden évben megrendezik a karácsonyi hangversenyt. Arra kérnek titeket, hogy nyissátok meg a versenyt, és a legjobbakkal mérkőzzetek meg. Értettétek?
-Értettük! – zengték egyszerre
-Mostanában nem hallottam róla, hogy összevesztetek volna. Inkább ennek az ellentétét.
-Nem is vesztek össze – Ichigo száját széles mosolyra húzta, kék szemeit pedig rájuk emelete.
-Kifejtenéd?
-Mostanában igen jól „megértik” egymást. Ha érti, mire célzok.
-Ez remek! Amúgyis untam már a tanáriban ezt a témát.
-Téma?
-A veszekedéseink téma lenne a tanárok közt?
-Hát igen. Túl sok kárt tesztek néha.
-Akkor most már a turbékolásuk lesz a téma.
-Nocsak-nocsak. Ki hitte volna.
-Hát tanár úr… Mondjuk úgy, hogy Tainak és nekem már nincs miért veszekednünk.
Délután…
-Biztos jó helyen vagyunk, Ser?
-Igen. Csakhogy nem teljesen. Azt hiszem egy másik térben van.
Az iskolából a támadások helyének koncentrációs pontjainak összekötésével egyetlen pontot kaptak, ahonnan minden erő ered és a legerősebben mutatkozott meg a műholdakon a térbeli elhajlás mértéke.
-És most mit teszünk?
-Segítséget hívunk.
-Segítséget?
Serikio nem felelt. Két kezét furcsak pózban (aki ismeri a Narutot, az tudja, hogy ott a „Kos” ez a póz) összekulcsolta és mormolni kezdett. A teste fénybe borult. Egy áttetsző kép jelent meg rajta. Haja hosszú és lila lett, s a ruhája egy halványkék, földig érő ruha volt. A szavai egyszer csak érthetővé váltak.
-Tér és Idő Ura segíts!
Ahogy kimondta ezeket a szavakat felpattant a szeme, és a lába alatt örvényleni kezdett a talaj, ami egyre nagyobb lett. Serikio teste elsüllyedt benne, nem sokkal később pedig Taijal is ugyanaz történt. Eltűntek az idő örvényben.
|